2015. december 5., szombat

Prológus

Sziasztok!
Itt van az első rész - amibe meglehetősen kevés a fantasy, még! - remélem elnyeri tetszéseteket. Jó olvasást.

Boldogan sétáltam a házunk kertjében. A kert teli volt szebbnél-szebb virágokkal, amik már kezdtek hervadozni, nagy lombos fákkal, amikről hullottak le az elsárgult levelek, padokkal és asztalokkal, na meg egy nagy tóval, ahol aranyhalak úszkáltak.
 A levegőben finom illat terjengett. Anyám reggelit csinált, palacsintát juharsziruppal és hozzá hideg teát. Furcsa párosítás, de nekem ez volt a kedvencem.
 Besiettem a fehér-kék falu étkezőbe és leültem a nagy kerek asztalhoz. Nekiláttam az ételnek, csak úgy faltam. Anya boldogan nézett, rázta a fejét, nem szerette ha így eszem, de most késésben voltam ezért elnézte.
 - Siess, mert elkésel - figyelmeztetett, mintha magamtól nem is tudnám.
 Bólogattam, befejeztem, majd megköszöntem a reggelit és sietve kirohantam, fölkaptam egy kapucnis pulcsit és egy vékony kabátot. Vállamra kaptam a táskám és ismét kiléptem a hűvös őszi levegőre.
 Az utcán sétálva kikerültem a kisebb-nagyobb pocsolyákat.
 - Megint egy jó napra virradtunk - sóhajtottam.
 Készen álltam az aznapi gúnyáradatra, legalábbis amennyire  az ember felkészülhet erre. Mindig is én voltam a kirekesztett, a "fura lány", akit megbámulnak a folyosón, és aki mögött mindenki felnevet, vagy éppen lesajnáló tekintetek tárgya. Viszont soha nem tudtam meg miért. Nem mondhattam magam gyengének, vagy butának, sőt egész okos voltam. Talán az egyetlen ok az, hogy kicsit más vagyok az erőm miatt, és persze ők nem tudnak semmi varázslatról, de biztosan érződik egy kicsit, ha máson nem, akkor a kisugárzásomon.
 Láttam a gimnáziumot, ahova jártam, kimagasodott a fák között. Fehér falai és a felirat, amin ki volt tüntetve az intézmény neve, már messziről látni lehetett, de a nyüzsgő diákokat csak akkor vette észre az ember, ha a poros ösvényt elhagyta - ami meglehetősen sáros akkor, amikor esett az eső - és már a szép betonúton halad.
 Mint mindig, most is rengetegen ültek a padokon, és mint szokás szerint, a kilencedikesek nem kaptak helyet, így ők álltak, vagy bementek a suliba. Én is így tettem volna, ha nem állítanak meg.
 - Lynette, gyere már ide egy pillanatra! - üvöltött az egyik menő srác, nekem.
 Tudtam mit akartak. Leégetni mindenki előtt, jól szórakozni rajtam.
 - Hagyjatok! - üvöltöm vissza, majd belöktem a nagy kétszárnyú üvegajtót, vissza se nézve.
 Igaz, hogy cikiznek, de azért nem hagyom magam - gondoltam mérgesen.
 Belépve az osztályterembe szinte senkit nem láttam, természetesen kint lógtak. Leültem a helyemre, és elővettem a tankönyveimet. Rajzolgatni kezdtem a füzetembe. Valaki fölém tornyosult, és kitépte a kezemből, összegyűrte, majd célzott, és elhajította a "mesterművemet". A papír tökéletes ívben repült, majd belepottyant a kukába.
 - Csont nélkül! - üvöltött fel Alex.
 - Kösz - motyogtam, de ő már rég elment, nem is törődve velem.
  A csengő megszólalt, lassan beszállingóztak a többiek is. Mire bejött a tanár, addigra mindenki elfoglalta a helyét. Legnagyobb meglepetésünkre a történelem tanár bejött az osztályfőnökünk mosolygott. Először mindenki azt hitte, hogy valami rosszat csináltunk - elég engedetlen az osztály - és kapunk a fejünkre, de aztán amikor belépett egy lány a terembe, mindenki elvetette ezt a feltételezést. Gondoltam azt hitték, hogy így nem szidnak le minket az új osztálytár előtt. Egy hete bejelentették, hogy jön, csak pontos időpontot nem mondtak.
 - Gyerekek, ő itt az új osztálytársatok Rebeca Winter. Kérlek fogadjátok őt szeretettel, segítsetek neki beilleszkedni - kérte tőlünk az osztályfőnökünk.
 Mindenki helyeselően bólogatott.

 A történelem óra után odamentem a lányhoz, vagyis mentem volna, ha nem állták volna körbe az osztálytársaim. Elindultam a másik irányba, de ekkor hangos röhögést halottam magam mögött, és azt láttam, hogy Rebeca gyorsan kirohant a teremből. Dühös pillantásokat lövelltem a nagy csoport felé, akik vagy a vállukat rángatták, vagy röhögtek tovább.
 Elindultam Rebeca után, nem kellett sokáig gondolkodnom hol lehet. A vécében rá is találtam, szomorúan ült a csempén, és a cipő orrát nézegette. Láttam nagyon erőlködik, hogy ne sírja el magát. Nem tudtam mit mondhattak neki, de nem éppen a legjobb fogadtatásban volt része, ebben biztos voltam.
 Alighogy beléptem, felnézett, és haragosan méregetett, mintha fel akarna falni, csupán a puszta nézésével.
 - Mit akarsz? - vetette oda mérgesen, és nagyon keményen.
 - Én csak meg akartam nézni, hogy jól vagy-e. Szóval - néztem rá kedvesen - mi a baj?
 A lány nagyot sóhajtott, letörölt egy könnycseppet az arcáról, majd fölállt és a tükörhöz sietett, megmosta az arcát. Miután megbizonyosodott róla, hogy már nem látszik annyira kisírtnak a szeme válaszolt.
 - A hülye osztálytársaid, az a baj! - üvöltötte. - És ezt nyugodtan elmondhatod nekik! Nem zavar! Menj csak vissza hozzájuk és beszélj ki!
 Meglepetten néztem rá. Nagyon indulatos volt, mint akinek jól a lelkébe gázoltak. Nagyon sajnáltam, sejtettem milyen lehet egy olyan osztályba jönni, ahol már előre eldöntötték az emberről, hogy kitoljanak vele, vagy bevegyék a csapatba, anélkül, hogy akár egy szót is szóltak volna egymáshoz. Márpedig a mi osztályunk ilyen volt.
 - Ne félj, engem is kiközösítettek már az elején - sóhajtottam.
 - Oh... - nézett rám Rebeca szomorúan. - Azt hittem téged nem...
 Elmosolyodtam. Rögtön visszafogottabb lett, amint meghallotta, hogy én se vagyok különb nála. Boldogan mosolygott mint aki barátra talált.
 - Ők már csak ilyenek - legyintettem -, nem érdemes miattuk idegeskedni, bár elég nehéz. Amúgy te miért jöttél át az előző sulidból? - kérdeztem érdeklődve.
 - Magántanuló voltam, a szüleim meg úgy gondolták, hogy jó lenne végre egy rendes iskolába járni. Egyenlőre úgy látom tévedtek.
 Helyeselően bólogattam.
 Sokat beszélgettünk egészen becsöngőig. Megtudtam, hogy még sosem voltak igazi barátai, csak általános iskolába. A kezdeti harciassága eltűnt, boldogan mesélte el a vele történteket, teljesen feloldódott.
 Iskola után elköszöntem tőle, egyébként az egész napot együtt töltöttük. Azt hiszem, jól megleszünk - gondoltam mosolyogva.

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszik, bennevagyok a cserében! :)
    Fel is iratkoztam!
    Ölel:
    RockH

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó ez a blogod is drágám!☺❤Mondjuk én mindig is szerettem (szeretem!) az írásod.
    Puszil:Henii

    VálaszTörlés